|
Érlelődő koncepció
A mai napon az Olympus hivatalosan is bejelentette a már korábban is ígért, és részleteiben már pár napja kiszivárgott, második Pen gépet, az E-P2-t.
Az E-P2 nem más, mint az EISA díjat is joggal elnyerő, de még kissé kiforratlan E-P1 tovább finomított változata. A szinte változatlan forma és méret az előd főbb alkatrészeit is magában hordozza. Így megmaradt az előd felbontása és kijelzője, valamint annak kezelése is.
A főbb változások:
 A gép leglátványosabb fejlődése az új, lecsatolható kereső ami a Panasonic GF1-nél is látotthoz hasonló -legalábbis külsőleg-, vakusínbe csúsztatható kivitel. Ennek egy igen jelentős előnye, hogy egyúttal szögkeresőként is használható. A kereső felbontása 1440000 képpont, ami 600*800-as felbontásnak megfelelő, tehát jó eséllyel azonos a nemrég bejelentett Epson LCD-vel. Ez az E-P2 minden szettjének alaptartozéka lesz.
 A kereső által használt csatlakozás egyúttal egy mikrofonadapternek is helyet tud adni. A külső mikrofon csatlakoztatásának ez egy kissé szokatlan módja, ráadásul az új elektronikus kereső helyét is elfoglalja, vagyis nem lehet a kettőt egyszerre használni. Persze ismerve az Olympus diktafonok terén szerzett hatalmas tapasztalatát, az új mikrofon még így is nagyon vonzónak tűnik.
Külsőleg észrevehetetlen, de igen fontos változás az új élességállító program követő móddal kiegészítve. Ez lényegében az E-P1 Achilles sarka volt, s most javítást kapott.
Bekerült a gépbe két új művészi szűrő és az i-Enhance színjavító program. Valamint bekerült a HDMI szabványoknak megfelelő diavetítés vezérlés, ami lehetővé teszi, hogy a fényképezőgép lejátszás funkcióját részben a tv távirányítójával kezeljük.
 Végül pedig említsük meg, hogy az E-P2 HD videofelvételei már M módban is elkészíthetőek. Igaz, egy felvétel hossza továbbra sem haladhatja meg a 7 percet.
A változásokról szólva, azt sajnos meg kell említeni, hogy bár a kereső vakufoglalatba való illesztése teljesen természetes választás, hiszen a külső (optikai) keresők már a korai Leica gépeken is hasonlóképp lettek rögzítve, a dolognak van egy apró hátránya is. Ez pedig a vakufoglalat többcélú, egymást kizáró használata. A kényelmetlenséget csak súlyosbítja, hogy az E-P2-nek nincsen beépített vakuja. Az új Pen gép használóinak sajnos választaniuk kell, hogy mit szeretnének használni, elektronikus keresőt, külső mikrofont vagy vakut. Bár az utóbbi kettő egyszerre nemigen kerül használatra.
A gép általános jellemzői:
Felbontás: 12 megapixel
Érzékelő: Live MOS
Képfeldolgozó processzor: TruePic V
Videofelbontás: HD (1280x720@30fps)
Képstabilizálás: várba épített, érzékelő eltolásos rendszer
Bajonett: Micro 4/3
Érzékenység: ISO 100-6400
Képformátum: RAW, JPEG
Videoformátum:AVI
Hangformátum: PCM sztereó

 
|