A Free Template from Joomlashack

A Free Template from Joomlashack

Keresés

Belépés



Kedvencekhez

Bookmark and Share

Az Apollo küldetések kamerái PDF Nyomtatás E-mail
Háttér
2009. október 02. péntek, 19:03

történelem elfeledett tanúi (1. rész)

 
 
Negyven évvel ezelőtt a hidegháború által hajtott versengés egyik csúcspontján emberiség egy rövid pillanatra kicsit egységessé vált. Ez az egység a Holdraszállás élő közvetítésének volt köszönhető.
 
Ma már természetesnek érezzük, hogy szinte minden fontos eseményről van élő adás, az Apollo küldetések idején azonban ez még cseppet sem volt természetes. Ha mindehhez hozzá tesszük, hogy élő adást a Holdnál messzebbről azóta sem csinált senki, akkor talán még érthetőbbé válik, hogy a feladat bizony nem volt gyerekjáték. Lássuk hát, hogyan örökítette meg az Emberiség első lépéseit egy idegen égitesten!
 
Az előzmények
 
A világűr meghódításáért folytatott versenyben Kennedy elnök jelölte ki az USA számára az évtized, de talán az évszázad legnagyobb célját, a Hold meghódítását. Az elnöki bejelentésre 1961 Május 25én került sor, a cél, vagyis az Ember holdra való eljutása pedig 1969 Július 20-án teljesült.
 
A Holdig vezető hosszú és rögös út elmesélését azonban most kihagyjuk. Helyette egyenesen az élő közvetítések történetére térünk.
 
Természetesen az amerikai kormány és a NASA is biztosra akart menni, hiszen a dolog politikai illetve propaganda szerepe legalább annyira fontos volt mint a tudományos. Ezért aztán számos teszt illetve kisebb repülés előzte meg a Hold meghódítását. Mind közül a legismertebb, már ami a fotókat illeti, talán az Apollo 8-as. Ez volt az első alkalom, hogy ember megkerülte a holdat és az első alkalom amikor sikerült fényképeket készíteni a Hold horizontján felkelő Földről.
 
A képek itt is megtekinthetőek:
 
A videoanyagot ezen az úton az RCA Slow Scan Camera (RCA Lassú Pásztázású Kamera) készítette. A csupán 320 soros felbontású, és másodpercenként mindössze 10 képkockát rögzítő szerkezet fekete-fehér képet küldött vissza a földre. Az élő tv adás már itt nagy szerepet kapott. Az út csúcspontja, a Hold megkerülése éppen karácsonyra esett, amikor az amerikai lakosság jelentős része nem dolgozik. Vagyis az időzítés lehetővé tette, hogy a lehető legtöbb ember nézhesse az élő közvetítést.
 
 
 
Az Apollo 11
Az első Holdraszállás megörökítése
 
A Holdon történő fotózást elsődlegesen egy Hasselblad 500 EL alapján, külön a világűr és a hold megpróbáltatásaihoz áttervezett fényképezőgép szolgálta. A holdon illetve hold körüli pályán készült leghíresebb képek szinte mind ezzel a típussal készültek.
Ezek mellett mindvégig dolgozott egy 16mm-es filmre rögzítő gép is. Ez azonban inkább csak a holdon végzett tevékenység dokumentálását szolgálta, mai fogalmaink szerint egyfajta biztonsági kamera volt.
 
A küldetés során készült fényképek itt tekinthetők meg:
 
A videó
 
A mozgóképekről az első Holdraszállás alkalmával a Westinghouse Apollo Lunar Television Camera (nagyjából: Westinghouse Apollo holdi televízió) gondoskodott. Ez a nem éppen költői nevű gép örökítette meg számunkra az a bizonyos első kis lépést.
 
Ez az a modell még nem biztosított különösebben jó képminőséget. Ennek oka nem a Westinghouse (gyártó) ügyetlenségében keresendő. Az első közvetítés nagyon fontos volt, így a NASA mérnökei biztosra akartak menni, és a jobb minőséget ígérő, nagyobb sávszélességű adás helyett egy gyengébb minőségű, de megbízhatóbb megoldást akartak. Így született meg a mindössze 320 soros felbontású, másodpercenként 10 képkockát készítő fekete-fehér kamera.
 
Összehasonlításképp a 60as évek vége felé az USA-ban már teljesen hétköznapi dolog volt a színes tv adás. A televíziós szabvány ekkoriban 480 soros, közel 30 kép/s (29,97) volt.
 
A mindössze 3,3kg súlyú eszköz a leszálló egység alsó részének egyik rakodóelemében tette meg a Holdra vezető utat. Itt a kamera már adásra előkészítve, bekábelezve lett rögzítve, hogy leszállás után, a tárolót kinyitva, a kamera éppen az űrhajósok kiszállását biztosító létrára nézzen. Ez az elhelyezés tette lehetővé, hogy külső képet kapjunk az első lépésekről.
 
A kamera használati útmutatója letölthető a NASA honlapjáról:
 
 
A még a földön készült fotón, a tárolón látható a kamera mellett a hozzá tartozó további három objektív tartórekesze is.
 
Később a kamerát az űrhajósok leszerelték és egy állványra helyezték. Az összeköttetést a kamera és a leszállóegység között egy négyeres kábel biztosította. Ez egy akkor még csúcstechnológiának számító, teflon szigetelésű ezüst bevonatú, sodort kábel volt. Hasonló megoldású videokábellel még ma is csak ritkán és csak a drágább gyártmányok között találkozunk.
A képeket a leszállóegység antennája továbbította a NASA földi állomásai felé. A kis felbontású és képkockaszámú jel nem illeszkedett a televíziózásban használt szabványokhoz. Ezért az tv adás egy a Holdról érkező képet mutató monitorra irányított, hagyományos kamerán keresztül kerülhetett adásba. Az eredetileg is kis felbontású anyag ilyen módon való átalakítása sajnos tovább rontotta a minőséget.
 
A küldetés végén a felszerelés nagy része, így a Westinghouse kamera a Hasselblad fényképezőgép és ezek tartozékai is a Holdon maradtak.
 
Az eredeti képanyagot a földön, mágnesszalagokon rögzítették. Ezek később a NASA archiválási rendszerébe kerültek, ahol a továbbiakban nyomuk veszett. Valószínűleg a 70es években semmisültek meg az eredeti felvételek, amikor számos szalagot újrahasználtak. Bármennyire is szánalmasan hangzik a dolog, a felvételek ilyesfajta elherdálása egyáltalán nem egyedülálló. Hasonló módon veszítette el a 70es években a BBC rengeteg korábbi műsorának egyedüli kópiáját.
A Holdraszállás pillanatairól egyedül a tv-ben közvetített, a különböző tv társaságok és magánszemélyek által felvett anyagok maradtak ránk. Ezek azonban a már fent említett okok miatt, nem túl jó minőségűek.
 
A Holdraszállás 40. évfordulójára készülve a NASA komoly erőket mozgósított a hiányzó felvételek felkutatására, ám mind hiába. Ami megmaradt, az javarészt a különböző tv társaságok archívumaiban volt még elfogadható állapotban fellelhető. A ma elérhető legjobb összeállítás is ezeknek a digitális restaurálásából született, a neves évfordulóra.

 

balra: Dick Natzger az Apollo program során a tv adások földi kezelésének felelőse és a restaurálási program vezetője

jobbra: Stan Lebar a Westinghouse-nál dolgozott az Apollo kamera Program vezetőjeként

 
Kérjük, hogy regisztrálj vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.